Az új hulladékgazdálkodási törvény okán az elmúlt hónapokban reflektorfénybe került a hazai szemét-kérdés. A Hulladék Törvény állítólag szemléletváltásra ösztönöz, mondván a jogszabály legfőbb célja, hogy minél kevesebb hulladék képződjön, az viszont a lehető legnagyobb arányban hasznosuljon. A szelektív gyűjtőhelyek környékén szétnézve viszont aligha érhető tetten az elvárt szemléletváltás: a hűvösvölgyi végállomásnál létesített szuperkukáknál például térdig gázolhat az ember az egyéb hulladékban, ha gondosan szétválogatott csomagjaival szeretné megközelíteni a konténereket.
Amíg nálunk a háztartási hulladék illetéktelen elhelyezének problémáját (is) azzal orvosolnák, hogy a szemétszállítási díjat belevonnák a reszicsökkentési akcióprogramba, másutt néhány IoT-közeli fejlesztéssel követik nyomon a kommunális hulladék sorsát.
Sőt, ezek még csak nem is igazán friss projektek, az MIT mellett működő SENSEable City Lab Trash Track programja például már négy éve RFID-cimkézéssel, valós időben monitorozza a szemét útját (http://senseable.mit.edu/trashtrack/). Az efféle nyomkövetéssel megbizonyosodhatunk arról, vajon a különböző fajtájú hulladékok a megfelelő műveleti helyre kerülnek-e (illetve mennyi idő alatt és milyen útvonalon szállítják el a szemetet, létrehozva ezzel egy olyan hulladékszállítási térképet, amelynek segítségével racionalizálni lehet a hulladékgazdálkodást).
Négy éve startolt a michigani Richfield Management hulladékgazdálkodásra szakosodott vállalat startupja is. A Rewards for Recycling egyszerű, akár a pofon: a háztartások jutalmat kapnak az újrahasznosítható szemét szelektált gyűjtéséért és RFID-tagelt gyűjtőben elhelyezéséért. A kihelyezés gyakoriságát az RFID-olvasós kukásautók adatbázisban rögzítik, a programba bevont helyi önkormányzatok a környezettudatos magatartást különféle kedvezményekkel honorálják (számlacsökkentés, kuponkedvezmények a helyi boltokban, vendéglátóipari egységekben, stb). Az ötletre 2009-ben félév alatt hat város ráharapott, a program 80 ezer háztartással indult.
Magyarországon már az eredmény lenne, ha a szemétszállítási szerződést igazoló kukamatricát vonalkóddal, a szemeteskocsikat pedig leolvasóval látnák el – ezzel azt is biztosítva, hogy a valóban elvégzett ürítést fizesse ki a háztartás. Illetve, hogy a társasházak havi kalkulált hulladéktermelése valóban elszállításra kerül-e (vagyis nem hordják az újrahasznosításra alkalmatlan szemetet az erdőszélre).
A társasházak háztartási hulladékának rendszeres elszállítását Clevelandben folyamatosan monitorozzák és a szállítás adatai a kommunális adatbázisba kerülnek (– csak hogy ismét egy amerikai RFID- s példát hozzunk). Ha a társasház hetekig nem teszi ki a kukát ürítésre (az RFID-olvasó a leolvasás hiányát is továbbítja a kommunális adatbázisba), az önkormányzat vizsgálatot rendel el, és amennyiben sikerül megállapítani a szándékos mulasztást (azaz hogy lett volna mit elszállítatni), a társasházra akár 100 dolláros büntetést is kiszabhatnak.
