A Mindenet-et elindító poszt szerzőjének díjnyertes projektje, az APDuino Project ma ünnepli publikus működésének első évét. Gratulálunk a csapatnak, és további sikereket kívánunk -- az angolul nem tudó olvasókkal pedig ezúton osztjuk meg az örömhírt, miszerint a fejlesztők már dolgoznak az APDuino-szájt magyarításán :)
forrás: http://apduino.org/index.php/news/52-celebrating-1-year-in-public-service
Visszatérve hosszúra nyúlt nyári szabadságunkról folytatjuk az utolsó posztbanmegkezdett IoT-elnevezési szemlét. Noha az Economist cikke lassan egy éves, érdemes az "internet-of-things", "internet-of-everything", esetleg az olykor-olykor felbukkanó "internet of objects" és "ubiquotius computing" mellé felvenni a szótárba a "thingternet" kifejezést is.
Érdekes megkülönböztetések mentén értelmezi a M2M és IoT technológiákat egy infotechnikai blogger. Kai Kreuzer infomérnök bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az otthonautomatizálási megoldások adatait a felhasználók előszeretettel kezelik "zárt rendszerben". Azaz az Internet-of-Things megjelölés adott esetben inkább Intranet-of-Things-re módosítható...
A Wired IoT-szenzorokat ismertető cikkében szép fotók kíséretében tanulhatunk azokról az érzékelőkről, amelyek segítségével elkerülhető lesz egy Fukusimához hasonló kataklizma. Cikk: itt...
A keresőóriás, mely az Egyesült Államok több tagállamában is saját optikai kábelek létesítésével járult hozzá a szélessávú Internet-hozzáférés terjedéséhez, most fehér foltokat színezne be az Internet-térképen.
Ezúttal elsősorban a fekete kontinens és délkelet-ázsia Internetes fedettségén kívánna javítani, mintegy egymilliárd potenciális új felhasználónak biztosítva vezetéknélküli Internet-hozzáférést, potenciálisan új vezetéknélküli technológiával rendelkező új szolgáltatóként.
Az elmúlt években a Google számos vezetéknélküli és műholdas technológiát fejlesztő céggel kezdett és folytatott felvásárlási tárgyalásokat, s elképzeléseik között, elsősorban az említett területek gazdasági fejlettségi szintje miatt többek között a hagyományos televíziós műsorszórásra használt frekvenviákon működtethető, olcsó, kis hatótávolságú mikrocellákból létesített hálózatokban lát fantáziát. Ezzel nincs egyedül, olyannyira, hogy az amúgy ősrivális Microsoft-tal közösen lobbiznak a szaharai, illetve délkelet-ázsiai országok kormányainál a hagyományos televíziós műsorszórásra használt frekvenciák távközlési célra történő felszabadítása érdekében. A héten közösen rendeznek kétnapos konferenciát a szenegáli Dakarban, ahol az érintett országok frekvenciaszabályzásért felelős tisztségviselőinek részvételével elsősorban erről folytatnak majd tárgyalásokat.
Forrás: The Wall Street Journal - Amir Efrati -
Egy májusi HVG-cikk olvastán ötlött fel a költői kérdés: az intelligens kütyükről szóló magyar írásokban miért nem vetik oda a szerzők, hogy az efféle eszközök az IoT körébe tartoznak? .
Gyors guglizás és megállapítható: a magyar sajtó csak elvétve operál az IoT-fogalommal. Igaz, a tavalyi nemzetközi hype után egyre szaporodnak a témával foglalkozó, a gyereket nevén nevező írások. Ahogy az is igaz, hogy a nemzetközi sajtó mínusz USA minden napra produkál egyet.
Tudta-e Ön kedves olvasó, hogy pár éve az EU IoT-kutatásokat összehangoló szervezete konferenciát szervezett Budapestre? Nem? A hiba nem az ön készülékében van -- az eseményről idehaza legfeljebb szakblogok számoltak be. Ahogy az IoT jelentősségét is elsősorban a blogoszféra ismerte fel igazán.
Bruce Sterling sci-fista és jövőkutató kritizálja a Cisco IoT definicióját, miszerint az IoT-t Internet of Everythingnek kellene nevezni. A mostani poszt reposzt és riposzt -- angolul tudóknak. Sterling bejegyzése itt olvasható...
Az “anyák megmentője” valóságos szélmalomharcot vívott kora orvostársadalmával. Az aszepszis és antiszepszis halála után váltak bevett eljárásokká – azonban a mai napig több millióan halnak meg a fejlett országokban is a kórházi dolgozók nem megfelelő mosakodási szokásai miatt.
Az Egyesült Államokban most két startup is az aszepszis támogatására épít. Az IntelligentM eljárása rendkívül egyszerű: egy karkötőbe rezgőmotort és RFID-olvasót építettek, míg a mosdókat RFID-cimkékkel látják el. A karkötő egyszer rezeg, ha a kütyü szerint megfelelő hosszúságú és gyakoriságú kézmosás történt, ennek elmaradása esetén kicsit agresszívebben vibrál, hogy figyelmeztesse viselőjét, nem tisztálkodott meg elég alaposan.
A Summerville Egészségközpontban februárban kezdték el tesztelni a GE Healthcare hasonló kézmosó ellenőrzőjét. Az AgileTrac is RFID-vel, illetve infravörös tagekkel operál, itt azonban nem karperecbe, hanem a kórházi azonosítókártyába építik az RFID-t, és a rezgés is elmadad. A rendszer a mosakodások számát és hosszát adatbázisban rögzíti (például vizit előtt és után is elvárt a kézfertőtlenítés), amelyből a műszak végén a GE szoftvere dolgozókra lebontva statisztikát készít, jelölve az esetleges hiányokat.
Az új hulladékgazdálkodási törvény okán az elmúlt hónapokban reflektorfénybe került a hazai szemét-kérdés. A Hulladék Törvény állítólag szemléletváltásra ösztönöz, mondván a jogszabály legfőbb célja, hogy minél kevesebb hulladék képződjön, az viszont a lehető legnagyobb arányban hasznosuljon. A szelektív gyűjtőhelyek környékén szétnézve viszont aligha érhető tetten az elvárt szemléletváltás: a hűvösvölgyi végállomásnál létesített szuperkukáknál például térdig gázolhat az ember az egyéb hulladékban, ha gondosan szétválogatott csomagjaival szeretné megközelíteni a konténereket.
Amíg nálunk a háztartási hulladék illetéktelen elhelyezének problémáját (is) azzal orvosolnák, hogy a szemétszállítási díjat belevonnák a reszicsökkentési akcióprogramba, másutt néhány IoT-közeli fejlesztéssel követik nyomon a kommunális hulladék sorsát.
Sőt, ezek még csak nem is igazán friss projektek, az MIT mellett működő SENSEable City Lab Trash Track programja például már négy éve RFID-cimkézéssel, valós időben monitorozza a szemét útját (http://senseable.mit.edu/trashtrack/). Az efféle nyomkövetéssel megbizonyosodhatunk arról, vajon a különböző fajtájú hulladékok a megfelelő műveleti helyre kerülnek-e (illetve mennyi idő alatt és milyen útvonalon szállítják el a szemetet, létrehozva ezzel egy olyan hulladékszállítási térképet, amelynek segítségével racionalizálni lehet a hulladékgazdálkodást).
Négy éve startolt a michigani Richfield Management hulladékgazdálkodásra szakosodott vállalat startupja is. A Rewards for Recycling egyszerű, akár a pofon: a háztartások jutalmat kapnak az újrahasznosítható szemét szelektált gyűjtéséért és RFID-tagelt gyűjtőben elhelyezéséért. A kihelyezés gyakoriságát az RFID-olvasós kukásautók adatbázisban rögzítik, a programba bevont helyi önkormányzatok a környezettudatos magatartást különféle kedvezményekkel honorálják (számlacsökkentés, kuponkedvezmények a helyi boltokban, vendéglátóipari egységekben, stb). Az ötletre 2009-ben félév alatt hat város ráharapott, a program 80 ezer háztartással indult.
Magyarországon már az eredmény lenne, ha a szemétszállítási szerződést igazoló kukamatricát vonalkóddal, a szemeteskocsikat pedig leolvasóval látnák el – ezzel azt is biztosítva, hogy a valóban elvégzett ürítést fizesse ki a háztartás. Illetve, hogy a társasházak havi kalkulált hulladéktermelése valóban elszállításra kerül-e (vagyis nem hordják az újrahasznosításra alkalmatlan szemetet az erdőszélre).
A társasházak háztartási hulladékának rendszeres elszállítását Clevelandben folyamatosan monitorozzák és a szállítás adatai a kommunális adatbázisba kerülnek (– csak hogy ismét egy amerikai RFID- s példát hozzunk). Ha a társasház hetekig nem teszi ki a kukát ürítésre (az RFID-olvasó a leolvasás hiányát is továbbítja a kommunális adatbázisba), az önkormányzat vizsgálatot rendel el, és amennyiben sikerül megállapítani a szándékos mulasztást (azaz hogy lett volna mit elszállítatni), a társasházra akár 100 dolláros büntetést is kiszabhatnak.
Elcsépelt már ez a modern Panoptikon téma, de az IoT fejlesztések bőséggel szállítják az anyagot a "fegyelmező társadalom" teóriájának bővítéséhez.
Jeremy Bentham (1748-1832) angol utilitarista filozófus és jogtudós börtönmodellje, a Panoptikon – kör alakú épület, amelynek középpontjából az őr mindenkit szemmel tarthat – a huszadik-huszonegyedik századi filozófusok és társadalomkritikusok (például Michel Foucault és a "fegyelmező társadalom") kedvelt metaforája lett.
A panoptikon-elv – állítják a témával foglalkozó bölcselkedők – tökéletes a modern államfelfogás és az információs társadalom leírására, mondván a benthami börtön az állami és közösségi információéhség szimbóluma. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az államérdekből (a köz érdekéből, amennyiben az állam gyarapodásának feltétele, hogy polgárai biztonságos jólétben éljenek) rendszerszinten alkalmazott megfigyelés körébe a közösségi médiafelületeken sokszorosan megosztott tartalmak is beletartoznak. A világháló a szolgáltatók – és az őket felügyelő állami szervek – számára valóságos elektronikus Panoptikon, például a Facebookon megosztott “privát” hírfolyam minimum az üzemeltetők számára 100% publikus. A megfigyelés alól csak azok mentesülnek, akik kerülik az internethasználatot – ám ez ma már a fejlett világban szinte lehetetlen, lévén az internet a 21. század elejére kulturális szükséglet lett. Következésképp ha valaki kerüli is a világhálót, kicsi a valószínűsége, hogy ismerősei között ne akadna olyan, aki rendszeresen internetezik, tagja valamelyik közösségi hálózatnak – vagyis a webre fokuszáló kontroll látóterébe a net-negligálók is belekerül(het)nek. (Másik oldalon az internet épp a társadalmi liberalizáció eszköze, amely a hatalom ellen fordítható – lásd például a Twitter-forradalmat.)
Az elektronikus Panoptikonban ugyancsak kitüntetett helyen szerepelnek a térfigyelő-kamerarendszerek (CCTV), a rádiófrekvenciás azonosítás (RFID), a M2M-technológiák. A megfigyelés természetesen kiváltja a személyiségi jogok őreinek aggodalmát, sőt gyakorta szolgáltatnak alapot a legmeredekebb összeesküvés elméletekre. A CCTV megjelenésekor előszeretettel citálták az orwelli Big Brothert, legutóbb pedig az új amerikai egészségügyi törvénykezés keltett hisztériát, mondván az Obamacare arra kötelezi majd az amerikai polgárokat, hogy alávessék magukat minden személyes adatukat hordozó RFID-chipek beültetésére. Az RFID-implantátumok (hasonlóak a házikedvenceknél alkalmazott mikrochiphez) természetesen léteznek, a floridai székhelyű PositiveID például egészségügyi adatokat rögzítő 16-digites chipeket ültet az ezt igénylő páciensek kézfejébe – ennek forszírozása viszont több államban egyenesen tiltott.
Kétségtelen, hogy amit George Orwell 1949-ben (nem kis mértékben Bentham alapján) az 1984-ben felvázolt, ma valóságos fenyegetés lehet – legalábbis a disztópiákat aggódóan értelmezők szerint. A bűnüldözési technikák a legújabb technológiák előretörésével hatékonyabb – egyes jogvédők szerint személyiségi jogaink csorbulását magában hordozó – eszközökhöz jutnak. Az Egyesült Államok rendőreit – emberi élet kioltására alkalmatlan – elektromos fegyverekkel ellátó Taser International legújabb termékéről, a rendvédő sisakjára erősített CCTV-kameráról például máris élénk vita zajlik. Az Axon Flex elnevezésű “egyenruha-kiegészítő” célja, hogy a rendőri fellépést rögzítse – azaz videojegyzőkönyvezze a történteket. A felvétel ezután a Taser által üzemeltetett Evidence.com weboldalra kerül, ahonnan bizonyíték gyanánt letölthető az ügyészi hivatal számára (a bírósági eljárás során nem használt felvételeket 3 hónap után törlik). A jogvédők gondja az, hogy az Axon Flex nem folyamatosan rögzít – a rendőrnek akció előtt élesítenie kell a készüléket (belekalkulálva a félperces bufferinget is), és könnyedén ki is kapcsolhatja, ha túlkapásra készül, azaz az Axon Flux alkalmatlan a jogszerű intézkedés ellenőrzésére. Ez persze kiküszöbölhető, amennyiben elvárják a kamerázó rendőrtől, hogy az intézkedés teljes időtartama alatt bekapcsolva legyen a készülék (feltéve, hogy nem “rongálódik” meg akció közben).
A kamerával felszerelt rendőr persze nem újdonság: a Remotec vállalat által fejlesztett, főként robbanószerek hatástalanítására használt robotzsaruk irányításához például elengedhetetlen a tűéles kép, amit a robot “szeme” az őt irányító tisztnek közvetít. A filmbéli Robotzsaru sem tűnik már olyan elképzelhetetlennek, igaz, a PatrolBot fejlesztői nem úgy képzelik, hogy a szolgálatteljesítés közben megsérült rendőrt beleépítenék robotaikba. Bár az elektromos zsarut valóban sérült rendőr irányítja majd, azonban csak a biztonságos távolból: kamerák és szenzorok segítségével létrehozott virtuális térben mozogva a rendőr úgy irányítaná a robotot, mintha a helyszínen tartózkodna. A fejlesztés kritizáló szerint a PatrolBot elsődleges megrendelői a diktátorok lesznek.
A robotika az IoT-nek köszönhetően jelentősen fejlődik, és vele együtt születnek új konspirációk: a MIT Technology Review viszonylag friss cikke épp azt feszegeti, hogy vajon a robotok tömegessé válása új munkahelyeket teremt, vagy a robotok elveszik a munkát.
És ha már munka és konspiráció: a Wired szerdai összeállítása a munkahelyi megfigyelésekről szól. A C3PO névre keresztelt (!!!) self-tracking rendszer célja a munkatársak eü-állapotának monitorozása (pulzus, testhőmérséklet, kalóriaégetés, etc) és adatbázisba vitele. A C3PO biztos sokat tehet a vállalati biztosítási költségek csökkentése, egyes vállalatok kötelező szűrővizsgálatainak racionalizása érdekében, a gond csak az, hogy az efféle méricskélésnek akkor van értelme, ha 0-24-ben megy. Márpedig a munkaidő utáni monitorozás beavatkozás a privátszférába.
folytköv
