HTML

Mindenet

Minden, ami Internet-of-Things

Friss topikok

Vezeték nélküli szolgáltatást indítana a Google?

2013.05.27. 15:30 schanda

A keresőóriás, mely az Egyesült Államok több tagállamában is saját optikai kábelek létesítésével járult hozzá a szélessávú Internet-hozzáférés terjedéséhez, most fehér foltokat színezne be az Internet-térképen.

Ezúttal elsősorban a fekete kontinens és délkelet-ázsia Internetes fedettségén kívánna javítani,  mintegy egymilliárd potenciális új felhasználónak biztosítva vezetéknélküli Internet-hozzáférést, potenciálisan új vezetéknélküli technológiával rendelkező új szolgáltatóként.

Az elmúlt években a Google számos vezetéknélküli és műholdas technológiát fejlesztő céggel kezdett és folytatott felvásárlási tárgyalásokat, s elképzeléseik között, elsősorban az említett területek gazdasági fejlettségi szintje miatt többek között a hagyományos televíziós műsorszórásra használt frekvenviákon működtethető, olcsó, kis hatótávolságú mikrocellákból létesített hálózatokban lát fantáziát. Ezzel nincs egyedül, olyannyira, hogy az amúgy ősrivális Microsoft-tal közösen lobbiznak a szaharai, illetve délkelet-ázsiai országok kormányainál a hagyományos televíziós műsorszórásra használt frekvenciák távközlési célra történő felszabadítása érdekében. A héten közösen rendeznek kétnapos konferenciát a szenegáli Dakarban, ahol az érintett országok frekvenciaszabályzásért felelős tisztségviselőinek részvételével elsősorban erről folytatnak majd tárgyalásokat.

Forrás: The Wall Street Journal - Amir Efrati -

Szólj hozzá!

Címkék: internet of things Google Microsoft

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenet.blog.hu/api/trackback/id/tr965320569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása